Mesajul de Paşti 2007 al Episcopului Eugen Schönberger

Dragi fraţi şi surori!

De la prima Vinere Mare încoace, vibrează în aer ca un ecou strigătele “răs-tigneşte-l, răstigneşte-l, să fie răstignit!”, alături de cuvintele pe care le-a ros-tit Isus pe cruce: ” Tată, iartă-i căci nu ştiu ce fac! … Tată, în mâinile Tale îmi încredinţez sufletul! … S-a împlinit!” Care e mai tare? Puterea violenţei care în aparenţă mătură totul sau dăruirea de sine, potrivit voinţei lui Dumnezeu? Puterea poate înfăptui orice, este stăpâna vieţii şi a morţii, care hotărăşte una sau alta după bunul plac: Îl omor, înainte de a se naşte, pentru că am acest drept, sau îl răstignesc când vreau, iar peste mormânt îi rostogolesc o piatră. Cine este mai tare? Satana care susţine despre sine că toată pute-rea e a lui? Sau Cristos, care supunându-se voinţei Tatălui, după ce a înde-plinit totul, şi-a dat sufletul?

Marea bătălie s-a decis. Dar nu în Vinerea Mare, ci în a treia zi, de Paşti.

“De ce îl căutaţi pe Cel Viu între cei morţi? Nu este aici, a înviat! – Dacă fe-meile ar fi avut curajul sa-l oprească pe înger şi să intre cu el în vorbă, cu toată siguranţa că i-ar fi spus: Scuzaţi-ne, dar noi nu-l căutăm pe Isus cel Viu, ci pe cel mort, pe care L-am înmormântat aici. Am adus şi miresme, dovedindu-ne, printr-o ultimă cinstire, dragostea.

Fraţi şi surori! Au trecut 2000 de ani. O parte a omenirii îl caută încă şi acum pe Isus cel mort. Ba, mai mult, o face atât de gălăgios şi ostentativ, încât avem impresia că toţi trebuie să ne aliniem ei, fiindcă orice atitudine con-trară este lipsită de sens, este o nebunie. Să-l căutăm pe Isus cel mort! Ce încercare prostească a celui Rău şi, totuşi, pe câţi îi înşeală, atunci când vrea să ne facă să credem că totul s-a terminat în Vinerea Mare. Mormântul lui Isus nu este gol! Nu a înviat, căci au găsit oase într-un astfel de mormânt, pe al cărui capac se poate citi acest nume: Isus. Şi câte morminte asemă-nătoare mai pot să fie!

Adevărata nebunie ar fi fost, din partea femeilor, să nu dorească să ia la cunoştinţă ceea ce au văzut: mormântul este gol! Să nu înţeleagă ceea ce le-a spus îngerul: de aceea nu este aici pentru că a înviat! Dovada funda-mentală a învierii lui Isus este mormântul gol, dar nu singura. Martore sunt şi acele femei care s-au întâlnit primele cu Isus, ducând vestea apostolilor. Apoi Isus i-a apărut lui Petru, apoi celor Doisprezece. În final, la peste 500 de fraţi deodată (1Cor 15,5-6). Învierea n-a fost inventată de apostoli, căci lu-crul acesta le părea o absurditate: însuşi Isus le-a reproşat necredinţa. Cu toate că învierea lui Isus este un fapt dovedit istoric, constatat şi demonstrat pe baza semnelor şi mărturiilor, totuşi, reprezentând trecerea naturii umane a lui Isus întru slava lui Dumnezeu, depăşeşte şi transcede istoria, ca mister al credinţei. De aceea, Isus cel Înviat nu s-a arătat lumii, ci discipolilor, făcându-i martorii Săi înaintea tuturor.

Dragi fraţi şi surori în Cristos! Am fi vrednici de compătimire dacă nu i-am pu-tea crede pe acei martori care au văzut mormântul gol. Care L-au văzut pe Cel Înviat. Pe aceia care au trăit împreună cu El. L-au atins şi s-au convins că acela pe care-L vedeau era acelaşi Isus pe care-L cunoşteau atât de bine. Trupul înviat este acelaşi cu cel care l-au răstignit, prezintă stigmatele suferinţei, dar este deja părtaş al vieţii dumnezeieşti, dobândind însuşirea unui trup glorios.

Învierea este punctul culminant al Întrupării. De aceea Paştele este cea mai mare sărbătoare a creştinătăţii. Dovedeşte dumnezeirea lui Cristos şi tot ce-ea ce a făcut şi predicat, şi realizează promisiunile pe care Dumnezeu ni le-a făcut. De asemenea, Cel Înviat, învingătorul păcatului şi al morţii, este iz-vorul îndreptării şi învierii noastre: odată cu învierea Sa ne oferă harul de a fi copiii săi, făcându-ne părtaşi autentici ai vieţii sale de Fiu Unul-născut; şi, în fine, la sfârşitul vremurilor, El va învia şi trupurile noastre.

Noi, creştinii, nu pe Isus cel mort îl căutăm. Să ne grăbim înaintea Celui Înviat cu un triumfător Aleluia! Cristos, speranţa noastră, a învins moartea. Din partea Lui, doresc dragilor mei credincioşi şi fraţilor preoţi Sărbători fericite de Paşti!

Satu Mare, Sărbătoarea Paştelui 2007

Episcopul Eugen Schönberger

HÚSVÉTI ÜZENET – 2007

Kedves Testvérek! Az első nagypéntek óta visszhangként ott rezeg, vibrál a levegőben a “feszítsd meg, feszítsd meg, feszítsd meg őt!” kiáltás Jézus szavaival együtt, amit a kereszten mondott: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek! … Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet! … Beteljesedett!” Melyik az erősebb? Az erőszak mindent elsöpörni látszó hatalma, vagy az Isten akaratába belesimuló önátadás? A hatalom mindent megtehet, élet és halál ura, kinek ezt, kinek azt oszt kénye, kedve szerint. Megölöm, még mielőtt megszületne, mert jogom van, vagy megfeszítem, amikor akarom, a sírjára pedig követ hengerítek! Ki az erősebb? A Sátán, aki azt állítja magáról, hogy minden hatalom az övé? Vagy Krisztus, aki engedelmeskedve Atyja akaratának, miután mindent beteljesített, kilehelte a lelkét?

A nagy csata eldőlt. De nem Nagypénteken, hanem harmad napra, Húsvétkor.

“Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt!” – Ha az asszonyoknak lett volna bátorságuk megállítani az angyalt és közbeszólni, minden bizonnyal azt mondják: Bocsánat, de mi nem az élő Jézust keressük, hanem a halottat, akit ide temettünk. Kenetet is hoztunk, hogy a végső tiszteletadással lerójuk szeretetünk adóját.

Testvérek! Eltelt 2000 év. Az emberiség egy része még mindig a halott Jézust keresi. Sőt olyan nagy hanggal és tüntetőleg teszi, hogy az az érzésünk, mindenki mögéjük kell, hogy felsorakozzon, mert minden ezzel ellenkező magatartás értelmetlen, esztelenség. Keressük a halott Jézust! Micsoda ostoba próbálkozása a Gonosznak, és mégis milyen sokakat becsap, amikor azt akarja elhitetni, hogy minden eldőlt Nagypénteken. Jézus sírja nem üres! Nem támadt fel, hiszen csontokat találtak egy olyan sírban, melynek fedőlapján ez a név olvasható: Jézus. És még hány ilyen sír lehetséges!

Az igazi esztelenség az lenne az asszonyok részéről, ha nem akarnák tudomásul venni, amit látnak: a sír üres! Megérteni, amit az angyal mond: azért nincs itt, mert feltámadt! Jézus föltámadásának lényeges jele az üres sír, de nem egyedüli. Újabb tanúk azok az asszonyok, akik elsőként találkoztak Jézussal és vitték a hírt az apostoloknak. Ezután Jézus megjelent Péternek, majd a Tizenegynek. Végül egyszerre több mint ötszáz testvérnek (1Kor 15,5-6). A föltámadást nem az apostolok találták ki, hiszen ez számukra képtelenségnek tűnt: maga Jézus is szemükre vetette hitetlenségüket. Jóllehet Jézus föltámadása történeti tény, ellenőrizhető, jelek és tanúságtételek révén megállapítható és tanúsított, mégis, mivel Krisztus emberségének Isten dicsőségébe való átmenetele, ezért meghaladja és felülmúlja a történelmet (transzcendens), mint a hit misztériuma. Emiatt nem a világnak mutatkozott meg a feltámadott Krisztus, hanem a tanítványainak, és tanúivá tette őket mindenki előtt.

Krisztusban szeretett Testvérek! Szánalomra méltók lennénk, ha nem tudnánk hinni azoknak a tanúknak, akik látták az üres sírt. Akik látták a Feltámadottat. Azoknak, akik együtt ettek vele. Megérintették és meggyőződtek arról, hogy akit látnak ugyanaz a Jézus, akit már olyan jól ismertek. Föltámadott teste azonos azzal, amelyet megfeszítettek, magán viseli a szenvedés stigmáit, de már az isteni élet részese és a megdicsőült test tulajdonságával rendelkezik.

A föltámadás a megtestesülés csúcspontja. Ezért a Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Bizonyítja Krisztus istenségét s mindazt, amit tett és tanított, és megvalósítja a javunkra tett isteni ígéreteket. Továbbá a Föltámadott, a bűnnek és a halálnak legyőzője megigazulásunk és föltámadásunk forrása: föltámadásától kezdve nyújtja nekünk a gyermekké fogadás kegyelmét, ami valóságos részesedés az egyszülött Fiú életében; s végül, az idők végén Ő fogja feltámasztani a mi testünket is.

Mi, keresztények, ne a halott Jézust keressük! Siessünk a Feltámadott elé ujjongó allelujával! Krisztus, a mi reményünk, győzött a halálon. Tőle kívánok kedves Híveimnek és a paptestvéreknek allelujás, boldog húsvéti ünnepeket. Ámen.

Szatmárnémeti, 2007 Húsvétján

Schönberger Jenő püspök